Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal-vonóval felfogható egyetlen gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők. Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek – közben persze újra berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek.A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőink magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is.A mű javított, jelentősen bővített kiadásában már 40 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszikmindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel – és a remekművekhez hasonlóan – megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 66 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen.Egészségükre, proszit és fenékig!
Akció!
Korlátozott ajánlat Nagy macskajajkönyv
4 753,00 Ft Original price was: 4 753,00 Ft.1 901,20 FtCurrent price is: 1 901,20 Ft.
MIÉRT MINKET VÁLASSZON?
Ingyenes szállítás 10999,00 Ft felett
Élvezze az ingyenes házhozszállítást a(z) 10999,00 Ft feletti rendelések esetén.
14 napos pénzvisszafizetés
Nem lett jó a termék? Semmi gond, 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti.
Biztonságos vásárlás
Biztonságos fizetési módok és teljes körű minőségi garancia.
Cikkszám: SK0145370
Kategória: Önismeret és Életmód
Címke: Magvetu0151 Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
Kapcsolódó termékek
-
Akció!

Az élet ízei – ájurvédikus receptek – Egyszerűen elkészíthető, szezonális receptek, étkezési tudnivalók és méregtelenítő böjtök az egészségért Szuper akció
7 191,00 FtOriginal price was: 7 191,00 Ft.2 876,40 FtCurrent price is: 2 876,40 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Akció James McNair Cooks Southeast Asian
1 650,00 FtOriginal price was: 1 650,00 Ft.660,00 FtCurrent price is: 660,00 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Expressz kézbesítés Az ADHD & az autizmus gyerekbarát szakácskönyve – A leghatékonyabb diéták teljes gyűjteménye
5 475,00 FtOriginal price was: 5 475,00 Ft.2 190,00 FtCurrent price is: 2 190,00 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Gyors kiszállítás Csitri naplója (dedikált)
2 625,00 FtOriginal price was: 2 625,00 Ft.1 050,00 FtCurrent price is: 1 050,00 Ft. Kosárba teszem
