A tervezett sorozat tömör, gyakorlatias és egységes bevezetést nyújt a számítástudomány alapjaiba, áttekintve mindazt az információt, amelyre a témát tanuló egyetemi hallgatónak tanulmányai során szüksége lehet. A felsőoktatásban végbement változásoknak megfelelően ez a könyv is számos új pedagógiai módszert – esettanulmányokat, kidolgozott példákat, önellenörző kérdéseket – alkalmaz a hallgató tudásának megerősítésére. Ez a könyv számos különböző programtervezési módszert mutat be olyan szinten, amely feltételezi, hogy az Olvasó írt már néhány kis vagy közepes méretű programot valamilyen nyelven. A leírás tartalmazza valamennyi módszer kritikai elemzését, és a többi módszerrel való összehasonlítását is, így az Olvasó könnyen eldöntheti, hogy az adott helyzetben éppen melyik módszer lehet számára a legmegfelelőbb. A programtervezés a programozás valamennyi mozzanat közül talán a legfontosabb. Ha hibás a terv, a munka összes következő lépése is hibás lesz. Éppen ez az, amiért e kötet kötelező olvasmánya kell legyen valamennyi kezdő programozónak és egyetemi hallgatónak.A könyv tartalmáról:• Ismerteti és összehasonlítja a leggyakrabban használt programtervezési módszereket, beleértve a JSP-t, az objektumközpontú tervezést, az adatáramlás tervezését, valamint a formális módszereket.• A tárgyalás valamennyi konkrét programozási nyelvtől független.• Számos, a tanulást segítő kiegészítést (gyakorlatok, példák, irodalomjegyzék) tartalmaz.
Akció!
Árengedmény Programtervezés – Douglas Bell – Ian Morrey – John R. Pugh
Original price was: 1 000,00 Ft.400,00 FtCurrent price is: 400,00 Ft.

