Az eset, mint tünet érdekes lehet, de fontosabb a lényege, amely úgy összegezhető, hogy valóban érzékelhető valami fordulat. Az egyetemes érvényű forradalmiság és e gondolkodásmód súlyos következményei most alakulnak át, válnak érvénytelenné, a múlt részeivé. Következményeken azt kell érteni, hogy a baloldali gondolkodásmód természetes módon alakult át a közelmúltban azzá az uralkodni törekvő értelmező közbeszéddé, amelyet egy pusztán technológiai és gazdasági folyamatokra összpontosító szemlélet jellemez. Átéltük ennek a gyakorlatát is mostanában. Azt akarták velünk elhitetni, hogy a világból semmit sem kell már megérteni, mert amit tudunk, az hamis tudás, a dolgok rendjén nem lehet változtatni, a gazdasági, politikai és népesedési folyamatok, afféle természeti törvények, tőlünk függetlenül formálják az életünket. így tehát a forradalom kegyetlenségének érvrendszere észrevétlenül, de magától értetődően változott át azzá a tudományosnak tekintett másikká, amely nem a forradalom, hanem a folyamatok kérlelhetetlen kegyetlenségét hirdeti. Amiből logikusan következik, hogy maga a társadalmi élet dzsungelharc, mindent szabad, amíg korlátokba nem ütközik az ember. A szabados szabadság önzése a magyarországi átalakulás keretei között természetes fejleménye ennek a forradalomfelfogásnak. A kérlelhetetlenségnek pedig a mottója régen is az volt, most is az, hogy aki nincs velem, ellenem van.
Granasztói György: Nincs forradalom!
Akció!
Magyar Szemle 2009. október Azonnali szállítás
Original price was: 500,00 Ft.200,00 FtCurrent price is: 200,00 Ft.



