Kollarits Krisztina (1968, Szombathely) tanár, irodalomtörténész az ELTE magyar – német szakán végzett. PhD-fokozatát 2009-ben szerezte ugyanott. Tormay Cécile-ről szóló tanulmányait számos folyóirat közölte. Egy bujdosó írónő Tormay Cécile című könyve az ideologikus vitán túllépve, szakmai alapra helyezte Tormay értékelését. Tormay Cécile folyóirata, a Napkelet Klebelsberg Kuno kezdeményezésére, a Nyugat befolyásának ellensúlyozására jött létre. 1945-ben indexre tették, és tudományos feltárása is csak a legutóbbi években, a szerző aktív részvételével kezdődött meg. A jelen kötetbe foglalt írások áttekintik a színvonalas revue – a keresztény-nemzeti középosztály folyóirata – történetét. Kollarits Krisztina érzékenyen s mégis tárgyilagosan mutatja meg a folyóirat eddig alig ismert változatos értékeit, a főszerkesztőnő gondolkodásának olyan következményeit, mint az erdélyi írók, a konzervatív esszéisták, egyes nyugatosok, az ifjú Németh László és a nőírók hangsúlyos szerepeltetése vagy a gazdag kritikai rovat. A filológiailag precíz, de olvasmányos kötet a Napkelet szerzőinek kislexikonával zárul.
Akció!
Csak szétszórt őrszemek vagyunk – Tanulmányok a Napkeletről – Kollarits Krisztina Korlátozott ajánlat
Original price was: 1 737,00 Ft.694,80 FtCurrent price is: 694,80 Ft.


