1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, a háború még nem vált mindennapos valósággá, és Kállay Miklós miniszterelnök mindent megtett azért, hogy ez így is maradjon. Gordon Zsigmondot, a Reuters hírügynökség tudósítóját váratlanul azzal a kéréssel keresi fel Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetője, hogy legyen alkalmi futár, és segítsen a kormányfőnek távol tartani a frontvonalakat az országtól. Gordon vonakodva igent mond, ám amikor a küldeményt Velencében kézbesíti, összekötőjét megölik, és a merénylő kis híján vele is végez. Miután Krisztinával fél Európát beutazván hazatérnek, Gordon egyetlen barátjához, Gellért Vladimir detektívfelügyelőhöz fordul tanácsért, mert most már kétség sem férhet ahhoz, hogy kém férkőzött a legmagasabb kormánykörökbe. Megindul hát a hajsza a kém után, aki végül belesétál Ujszászy csapdájába, ám sem ő, sem Gordon nem gondolta volna a legvadabb álmában sem, hogy kinek dolgozik a hírszerző, és hogy valójában ki mozgatja a szálakat a háttérben. Kondor Vilmos kémregényében a második világháború utolsó éveinek Budapestjét és Európáját mutatja meg az olvasónak – egy olyan korszakot, amikor Magyarország vezetése a lehető legnagyobb tétben játszott, hiszen az ország becsülete és jövője forgott kockán.
Akció!
A budapesti kém – Kondor Vilmos Vedd meg online
Original price was: 2 919,00 Ft.1 167,60 FtCurrent price is: 1 167,60 Ft.




