Ami alant van olyan, mint ami fent van, és ami fent van, olyan, mint ami alant van, az Egy csodájának kiteljesedésére. A Háromszor Legnagyobb Hermészről úgy tartja a hagyomány, hogy az isteni bölcsesség birtokosa, aki égi eredetű tudását csak a beavatottak előtt fedte fel. Ez a tudás nemcsak Istenről, az istenek és az ember teremtéséről, a világ égi szférákból álló felépítéséről, de a halhatatlan Lélek kozmikus alászállásáról és az ember földön betöltött küldetéséről, sorsáról is szól. Hermész bölcsessége révén az olvasó közelebb kerülhet ahhoz a világképhez és gondolkozásmódhoz, amely több mint másfél évezreden keresztül meghatározta a nyugati világ tradicionális létszemléletét. Jelen kötetben a Hermésznek tulajdonított kozmogóniai, teológiai és filozófiai alapművek – Corpus Hermeticum, Asclepius, Tabula Smaragdina, A kozmosz leánya – mellett a gyakorlati hermetika két gyöngyszeme – a hellenisztikus asztrológia kézikönyve: a Liber Hermetis és Hortulanusnak a Smaragtáblához fűzött alkímiai kommentárja – is helyet kapott. A bőséges jegyzetanyaggal és a mélyebb megértést szolgáló tanulmányokkal kiegészített gyűjteményes kötet a maga teljességében most jelenik meg először magyarul.
Akció!
Hermész Triszmegisztosz bölcsessége – Corpus Hermeticum, Liber Hermetis, Asclepius (2020) Különleges ajánlat
Original price was: 3 846,00 Ft.1 538,40 FtCurrent price is: 1 538,40 Ft.



