Kedvezmény A boldogságvadász

„Vége, túlestem rajta, elköltöztem hazulról, robogott velem a vonat. Végigcsináltam az egészet, nem volt könnyű, bármennyire igyekeztem rövidre fogni. „Életedben egyszer próbálj meg úrinőként viselkedni”, mondtam Marjattának, mikor üvöltésétől zengeni kezdett a ház, mikor különböző tárgyakat kezdett hozzám vagdosni, föltépte a szekrényt, kiszórta belőle az ingeimet és az alsónadrágjaimat, a vállfákról ledobálta az öltönyeimet. Megpróbáltam összeszedni őket, erre Marjetta rájuk taposott, beléjük rúgott, a következő pillanatban már az ügyvédjét hívta telefonon, „mit akarsz még?”, kérdeztem, „ha válni akarsz, ám rajta, én magam ugyan nem gondoltam válásra.””
Risto, a regény főhőse és narrátora nem csupán feleségével próbál szakítani, nemcsak házasságából menekül: egész addigi életét megalkuvásnak tartja, és úgy érzi, a negyvenöt éves kor az az utolsó pillanat, amikor az ember még egyszer tiszta lappal indulhat. Ám a regény lapjain nemcsak az újrakezdés okai, a hőst körülhálózó visszásságok, képmutatások és hazugságok bontakoznak ki előttünk, hanem az újrakezdéssel együtt jelentkező új konfliktusok is, melyekkel hamarosan összefonódik az eldobhatatlannak bizonyuló múlt… A finn írónő regénye nem szolgál életrecepttel, de provokál és elgondolkoztat. Risto hányódása és hadakozása talán nem ideális, de sok szempontból tipikus reakció tipikus hatásokra, „környezeti ártalmakra”.