2012 és az Antikrisztus eljövetele Jelentős vita bontakozott ki a maja naptár és 2012 rejtélyének megfejtése körül. A csillagászok és etnológusok elvetik a modern értelmezéseket, mint valamiféle „New Age” tündérmeséket. A látnokoknak” – mint Jósé Arguelles, Carl Johann Calleman és Dániel Pinchbeck – fenntartásaik vannak az ősi emberek profetikus hagyományainak tudományos kutathatóságát illetően, miközben egyes kutatók kritizálják mindazt, amit felületes gondolkodásnak, felfokozott várakozásoknak, és a küszöbön álló, felgyorsult lelki evolúció lelkes kiáltványainak látnak. A szerzők úgy közelítik meg 2012 jelentőségét, hogy mind a történelmi, mind a mai kulturális történéseknek szellemi szempontok előtérbe helyezésével próbálnak a mélyére hatolni. A Jelenések Könyvéből és Rudolf Steiner Apokalipszisre vonatkozó útmutatásaiból kiindulva egy új kép alakulhat ki bennünk, melynek segítségével megérthetjük a maja naptár utolsó dátumát. 1919-ben Steiner a következőt jegyezte meg: „Ahrimán gondosan eltervezi a céljait előre;…[o] megtalálja azt a fontos eszközt, amellyel előkészítheti inkarnációját. Az ő inkarnációja kétségkívül eljön, és a tisztánlátás hiánya lehetővé teszi számára a győzedelmes előkészületet.” A könyv alcíme – „2012 és az Antikrisztus eljövetele” – is Ahrimán ezen inkarnációjára utal. Steiner leszűkítette Ahrimán inkarnációjának lehetséges idejét, mondván, hogy ez a harmadik évezred elején fog bekövetkezni. Más megjegyzései világossá tették, hogy ez az inkarnáció Amerikában fog megtörténni. A Krisztus és a Maja Naptár szintén felfedi a mexikói misztériumok jelentőségét és új kutatásokat mutat be, hogy segítse az olvasót eligazodni a jelenleg küszöbön álló apokaliptikus események forgatókönyvét illetően. És ami a legfontosabb, a szerzők Krisztus Második Eljövetelét aktuális, jelenlegi eseményként tárgyalják, melynek Sátán-Ahrimán inkarnációja egy árnyékát képezi, és kifejtik, hogy az Isteni Szófia Ahrimán inkarnációjának az ellenpólusa. A szellemi világ korunkbeli pozitív megnyilvánulási formájaként a könyv bemutatja a fiatal szellemi kutató, Judith von Halié jelentőségét is, aki 2004 Húsvétja óta viseli a stigmákat, Krisztus sebeinek látható jegyeit.
Akció!
Krisztus és a Maja Naptár – Kevin Ph. D. Dann – Robert Ph. D. Powell Vedd meg most
Original price was: 1 725,00 Ft.690,00 FtCurrent price is: 690,00 Ft.




