Kulcsok és kérdőjelek Kedvezményes ár

Az esszé tárgyias műfaja minden más műfajt magába olvaszthat: novellát, drámát, lírát de még más művészeteket is. Réz Pál tanulmánya az emlékíró Saint-Simon hercegről: festmény az emberről és a korról; pontos, leleplező, mégis vidám, akár egy klasszicista portré, háttérben tájjal, A Martin du Gard esszé: novella; rejtve, korrekt irodalomtörténészi fejtegetések burkában a nagy műhöz, A Thibault-család-hoz – a regényhez és a „családhoz” – fűződő személyes kapcsolat benső történetét idézi fel. A dráma: Németh Andor pályaképe; félbemaradt erőfeszítéseket, végzetszerűen meghiúsuló kísérleteket sűrítő modern, epikus dráma. Hitelesebbet az irodalmi lét, életforma tragédiátlan tragikumáról keveset írtak magyarul.
A jó esszé objektív önvallomás; a jó esszéista úgy szól önmagáról és a köréje rendeződő világról, hogy közben a lehető legpontosabb adatokat, leghitelsebb ítéleteket közli tárgyáról. Az esszéista Réz Pál formális pszichologizálás nélkül, de hallatlan lélektani érzékenységgel tud azonosulni íróhőseivel: önmagából értve meg őket, és (belőlük önmagát) újjáépíti a művész személyiségét, hogy e rekonstrukció segítségével világíthassa át a műben is a lényeget. Kötetének műfaji, tematikus, hangulati sokféleségében éppen a sokféleség az egység. Az, hogy Réz Pál sokféle szépségre, sokarcú varázsra nyitott, hogy egyszerre érzi Beckett végsőkig lecsupaszított figuráinak és Móricz hús-vér hőseinek igazát, hogy egyaránt rezonál Szép Ernő lírai dekadenciájára és Semprun politikus korszerűségére. Irodalomtörténészi műveltsége, kritikusai szigora sosem lesz terhe az esszéknek; inkább nagy súlyú motorként húzza fel, és lebegteti a magasban őket, hogy az élmény (egy mű élménye, egy író megismerésének élménye), mindig és elsősorban – élmény maradjon.