Olcsóbb Leányfalu és vidéke

A műfajoknak nincsen hierarchiájuk; egy háromlapos vagy akár néhány soros tárca, miniatűri s maradandó alkotás lehet, lényeges dolgokról, igaz művészettel szólhat benne az író. Kosztolányi Dezső egykor „körömműfaj”- nak nevezte ezt a műfajt; azóta sokan megtépázták hírnevét és tekintélyét – Karinthy Ferenc azon dolgozik, hogy visszaszerezze becsületét. Ez-az – írta egy régebbi kötetének címlapjára, ez-az, az életből ellesve, mulatságos történetek, fejük tetejére állított helyzete és figurák, groteszk ötletek – ki venné észre,, avagy ki eszelné ki őket, ha nem a Kentaur, a Szellemidézés, a Három huszár, az Epepe írója? Karinthy Ferenc e karcolatokban is a képtelen felé hajlítja a valóságosat, a realista felé az abszurdot: racionalista és féktelenül játékos, egyszerre. S hogy e két elemet egységben látjuk, az az író kivételes életismeretének, erős, világos, természetes nyelvének, jellegzetesen magyara (pesti), mégis egyéni humorának, fölényes írói tudásának köszönthetjük.
A Leányfalu és vidéke Karinthy Ferenc ragyogó karcolatai mellett néhány tárgyilagos, pontos, okos „hazai tudósítás”-át (riportját) közli, tokiói, moszkvai, iowai, szamarkandi útileveleit, valamint nyelvelése-it, a köznyelv s a publicisztikai stílus rút helytelenségeiről és friss hajtásairól, érzékletes aszfaltvirágairól beszámoló szellemes nyelvészeti írásait.