A baranyai falvak melegszívű krónikása, Sásdi Sándor születésének kilencvenedik évfordulójára emlékezünk ajánló bibliográfiánkkal. Célunk, hogy emléket állítsunk a magyar irodalom egyik jeles egyéniségének, aki 1988. szeptember 3-án lesz 90 éves. Sásdi Sándor a Sásdtól három kilométerre fekvő Varga község szülötte. Szinte minden művének ihletője ez a világ. A falu népével együtt érző és gondolatvilágában mindvégig együtt élő ember szemével mutatja be hőseinek környezetét. Ma is tipikusan falusi környezetben él. Megteremtette Mátyásföldön Vargát. Korán kel, bár ereje fogytán, de kertjét még maga műveli, s mellette van könyveinek szinte állandó szereplője, a kutya. Kiadványunk a születésnapra készült ajánló bibliográfia, tehát nem törekedtünk teljességre. Adatainkat gyakran másodlagos forrásból merítettük, ezért előfordulhat, hogy hiányosak. Célunk, hogy az író önállóan megjelent műveinek bemutatásával az olvasó betekintést nyerjen az életműbe, eligazodjon a gazdag írói pályán, és Sásdi Sándor művein keresztül megszeresse az embert. A kiadvány első része Sásdi Sándor 1924-ben írt versét, 1988- ban szülőfalujába küldött üzenetét, valamint életrajzi adatait tartalmazza. A bibliográfia második részében önálló kötetben megjelent művei betűrendben követik egymást. A címleírás adatai után a művekkel kapcsolatos ismertetéseket megjelenésük időrendjében közöljük. A művek bemutatását egy-egy kritikával, illetve idézettel zárjuk. Ugyanitt közreadjuk a róla szóló irodalmat a cikkek, illetve az interjúk megjelenésének időrendjében.
A tájékoztató harmadik részében olyan dokumentumok, levelek szerepelnek, melyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban, s megvilágítják Sásdi Sándor személyes kapcsolatait, emberségét, ragaszkodását.
A bibliográfia záró fejezete az író életével kapcsolatos néhány fényképet tartalmazza.
Akció!
Sásdi Sándor ajánló bibliográfia (dedikált) Végkiárusítás
Original price was: 2 400,00 Ft.960,00 FtCurrent price is: 960,00 Ft.




