Sok szerencsét, pajtás! Árcsökkenés

„Megismerkedtem ​veled, háború. Csupa vérhólyag a tenyerem, fejemben lárma. Aludni szeretnék. Le akarsz szoktatni mindenről, amit megszoktam? Arra tanítanál, hogy ellenkezés nélkül alávessem magam akaratodnak? Vezényel a parancsnok: „Lódulj, teljesítsd!” – harsogd: „értettem!”, vágódj hasra, kússzál, aludj mentedben. Süvít az akna – ásd be magad a földbe, túrd az orroddal, kezeddel, lábaddal, egész testeddel, ne érezz közben félelmet, és ne gondolkozz. Egy csajka árpakásaleves – termelj gyomornedveket, állj neki, gyönyörűségtől mormogva, töltsd meg a bendődet, kanalasan törüld a fűbe. Elesnek a barátaid – ássál sírt nekik, hányd rájuk a földet, gépiesen lőjj hármat a levegőbe…”
Így vall első benyomásairól e történet hőse: az iskolapadból kikerülő, alig tizenhét éves fiú, amikor megismerkedik a háborúval.
„Segítsetek rajtam! Mentsetek meg! Nem akarok meghalni… Hogyan: egy darabka ólom a szivembe, és vége? És az én meleg testem soha többé nem lesz meleg?… Segítsetek! Hiszen szinte nevetséges dolog megölni egy embert, aki még nem csinált semmit… Még a tizedik osztályt sem jártam ki. Segítsetek…”
Mély emberi és megkapóan őszinte vallomás ez, és nagy szavaknál meggyőzőbben bizonyítja, mekkora kitartást, lelkierőt és a történelemben szinte páratlan erőfeszítést követelt a szovjet néptől a békés életet felváltó antifasiszta háború. És e körülmények között, a háború hétköznapjai közepette egyszeriben különös jelentőségűvé lesznek az emberi legősibb, eredendő vágyai, szükségletei: egy csajka árpakása, egy meleg zúg, ahol az elgémberedett tagok fölmelegedhetnek, néhány órányi nyugalom, hogy a katona kábult, mély álomba merülhessen, egy új csizma, egy sodrásra való cigarettadohány, és egy hozzánk simuló meleg női test…
A front, az első vonal tragikus és derűs mindennapjairól, a katonaélet epizódjairól szól Okudzsava, a népszerű szovjet költő kisregénye.