Ez a könyv arról szól, ami mindünknek talán a legfontosabb az életben. Arra tanít, hogyan törekedhetünk a párkapcsolatunk minőségének megőrzésére, javítására, sőt fejlesztésére. Már a könyv címe is elárulja, hogy nem általában foglalkozik a párkapcsolati egyensúlyteremtéssel, hanem abban a különös esetben, amikor magunk vagyunk a párunk, esetleg mindketten szuperérzékenyek vagyunk. Azzal szembesít, amivel kevésbé foglalkozott eddig a párkapcsolati pszichológia, hogy vannak stabil, velünk született, sajátosan érzékeny idegrendszeri működésmóddal jellemezhető adottságaink, olyan lelkialkatunk, amely áldás és átok egyaránt lehet, ha nem tudjuk elfogadni, kezelni, és belőle a pozitív oldalt világra segíteni. A szeretetkapcsolatokban ez különösen fontossá válhat, hiszen a túlzott érzékenységű mimózalélek olyan, mint egy finomhangolású hangszer, amelyből az értő-szerető művész csodálatos dallamokat fakaszthat. Az ellenkezője is létrejöhet, így meg kell tanulni a finomhangolást, a kölcsönös összehangolódást, hogy megszülethessenek – Karinthy Frigyes szavaival szólva – a szív igaz dallamai, létrejöhessen a harmónia. Ehhez nyújt gazdag tudományos, de főként gyakorlati és személyes tudásanyagot a rendkívül érdekes könyv, amely a szuperérzékeny személyiségről szóló könyvsorozat harmadik kötete. Olvassuk és legyünk mindannyian a finomhangolású kommunikáció felkészült, tudatos, egyszersmind szeretettel viszonyuló mesterei.
Akció!
Szuper ajánlat Szuperérzékenyen párban – Elaine N. Aron
Original price was: 2 970,00 Ft.1 188,00 FtCurrent price is: 1 188,00 Ft.




