Utak Pannóniából Legjobb ár

Az ifjúsági tündérálmait felidéző, emlékezetes sikerű Így éltünk Pannóniában folytatása ez a kötet, amely egyúttal a Kor és pálya címmel készülő emlékirat-trilógia második része. Emlékezzünk még, ahogy az első kötet végén a fiatal Bernáth Aurél – kijárván Ödön bácsi „iskoláját” – elindult Nagybányára. Az „Utak Pannóniából” tehát előszörre Nagybányára, a századelőn megújuló magyar festészet nagy iskolájába vezettek. A nagybányai emlékek megidézése után a világháború utolsó éveinek hányattatásairól számol be a szerző, a katonáskodásról, a reichenbergi katonakórházról, Keszthelyről a forradalom idején, majd önkéntes bécsi és berlini emigrációjának éveiről, végül pedig a hazatérésről. Ez a kötet már címében is az 1917-1927 között kibontakozó festői pálya lehetőségeire, szédületeire és csalódásaira utal. Egy nagy íróra valló kisregény- és novella-mozaikokon keresztül, tulajdonképpen az első világháború után felbolydult és zűrzavaros európai festészet kérdéseivel viaskodó, fiatal festő reményeinek és kétségbeeséseinek belső történetét tárja elénk; az absztrakt festészet problematikájával birkózó művész válságát és a válságból teremtő-kilábolását, azoknak a művészi, ismeretelméleti és etikai döntéseknek a révén, amelyek Bernáth Aurél festői attitűdjét végül is kialakították, és életreszólóan meghatározták. Az Utak Pannóniából tehát súlyos és fájdalmas belső mondanivalóját tekintve végeredményben az absztrakt festészetből való kiábrándulás története, melyből a könyv intellektuális feszültsége és drámája táplálkozik, s egyben bátor művészi hitvallás az emberért való és emberhez méltó művészet szükségessége mellett.