Az átok-sorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a lustákat, a gyávákat, akik a hatalom eszközeivel uralkodnak. A vége – a romlás, amely elkerülhetetlen.
Részlet a könyvből:
„Különös festmény volt. Sápadt zöld és sötétlila színek nyugtalan keveréke. De nem is annyira a színek ragadták meg a figyelmemet, mint inkább a vonalak. volt bennük valami megdöbbentően ismerős. A háttér hajlott dombjai, a roskadozó házsor, s az előtér kísérteties alakjai valahogy azt az érzést keltették bennem, mintha valamikor, valahol már láttam volna azt a tájat s azokat az embereket.
A különös olajfestmény ott csüngött egy floridai kis kikötőváros vendéglőjének a falán, alig kődobásnyira a mexikói öböl napfényben izzó vizétől. Közelebb léptem hozzá és elolvastam a fekete formára ragasztott gépírásos felírást. „Tom Hawkins: Átoksori kísértetek”. A festő neve ismeretlen volt számomra. És mégis valami nyugtalanító érzéssel tudtam, hogy láttam már valahol azt a tájat.”



