Ne maradj le A magyarok háborúja – Gellért Sándor

Gellért Sándor életművének egy meghatározó, megkülönböztetett figyelmet érdemlő része „A magyarok háborúja”, ez a mondhatni páratlan újkori magyar katonavers (eposz). A „kalandot” természetesen nem ő választotta, de mint sorköteles, behívott és az orosz harctérre dobott „rongyos baka” és a pályán már elindult költő a frontvonalbeli élményeit nyilvánvalóan versbe foglalta, előbb az Attila sírja lövészárkokban, az elfoglalt ukrán falvakban, vagy a harkovi kórházban született darabjaiban, majd a több mint egy évtized termését magában foglaló, fejezetekre oszló lírai-epikus műben, A magyarok háborújában. A falu, a paraszti élet hétköznapjai mellett így a háború lett az életre szóló élménye, és ami igazán jelentőssé teszi Gellért Sándor úgymond katonadalait, hogy a két alapélmény összekapcsolódik, harmadikként bekapcsolva a katonaember szerelmét. Felkísértenek persze a már magába szívott történelmi-művelődéstörténeti (úgy is mondhatnánk: magyarságtudományi) elemek, a régi dicsőség összevetése a jelennel… * Hajnalban szép vászoncseléd sétált erre kelet felé, ide bújt, s ha nem találom, kihűl az én magyarságom. Fekete föld a két orcám, túlnan e bánatos Volgán, szemeimen, szívem burkán ott szerelmem, – a vogul lány. Magyar legény éjszakában áll a világ kapujában, el-elhajít egy csillagot s várja a felkelő napot… Ez is az 1942-es Don-kanyar része, így élte és így is írta meg Gellért Sándor. Mint kurucok, betyárok utódja sorra emlegeti Rózsa Sándort, Bogár Imrét, Buga Jakabot, Balogh Ádámot – meg a napról napra számosabb hősi halált halt áldozatot; mindez összesítve: Döng-dübörög a Don-kanyar, kifele hát innen hamar, vagy itt pusztulsz százezernyi magaddal te marha magyar. * Így vall önmagáról és műveiről: „A magyarok háborúja úgy áll ezer év küzdelmeinek a végén, mint egy nagy rovancsolás. – Kik voltak az én elődeim? Ha a katonai életformát nézzük, még legközelebb áll hozzám Tinódi, a béna kezű lantos. Balassi és Amadé urak voltak, úgy katonáskodtak. Petőfi – ha közkatonák közt forgolódott is – csak Bem adjutánsa volt, őrnagy. – Gyóni Géza? Ő a germán és szittya összefogásról ír és arról, hogy »Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén«. Én mint »katonaköltő« nem tartoztam közéjük. Rongyos baka voltam, akinek se üstje, se füstje…” * GELLÉRT SÁNDOR (Debrecen, 1916. – Szatmárnémeti, 1988.) magyar költő, műfordító. Középiskolát a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végzett (1927); Debrecenben 1942-ben megkezdett egyetemi tanulmányait a háború miatt kénytelen volt abbahagyni. A 2. magyar hadsereg kötelékében 1942-ben indult a frontra, szenvedő részese volt a doni sereg pusztulásának. A szörnyű élmények hatására a kurucos daca pozitív tartalmú háborúellenességgé fejlődött, amely közvetlenül Attila sírja című – a cenzúra által akkoriban nem engedélyezett – verseskötetében, nagyobb távon A magyarok háborúja című 24 énekből álló eposzában jut kifejezésre. 1951-ben szerzett magyar szakos tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetemen. Költői indulása egybeesik a népi írók mozgalmának utolsó hullámával. Költészetének további sorsa búvópataksors: miközben olykor-olykor az irodalmi lapokban is jelentkezik, fiókjában egyre szaporodnak a kiadatlan versek, sőt verseskötetek is. Az 1945 utáni Romániában az irodalmi karrierje megtört, publikálási lehetőséghez alig jutott, s voltaképpen állandó megfigyelés, ellenőrzés alatt állt… * „A Magyarok Háborúja” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik kedvelik a verseket, szeretnék megismerni Gel lért Sándor nyelvi gazdagságát, a második világháborús magyar honvédség küzdelmeinek és szenvedéseinek hiteles költői megjelenítését.