Egy maradi falubíró kiruccanása Budapestre a századelőn.
Részlet:
Aztán egy szép fejér kendőt kötött az mejjemre, mondok magamba tán önni adnak előbb, de nem attak, hanem nagy habot vert az borbéj oszt ugy békent vele, hogy tsak ippeg a szömöm vót ki mög a zórom, mondok magamba ehhát érti, mert mink otthon tsak éppen hogy mög pökdössük kisség az szappant, aztán mögvan, de a pesti borbéj bözzög nem salynálta az habot, no aztán ojan fáinul sörtzögtette rajtam az borotvát is, hogy egy könyv tsöpp se hullott a szömömbül…
” A zelső könyvemet úgy széjjel kapdosták, mintha nádmézzel készült vóna, noha egyűgyű dógok is tanálkoztak benne, mégis tisztösségöt szörzött néköm. Mondok a zokosabb dógokrúl is öszve eszkábálok valami könyvet, akibűl tanulhat az Magyar, mert sok tsudálatos és álmélkodásra késztő Tapasztalatot szöröztem én az Nagy nemzeti kiállításon.
De nem is Bolond Istókként kukkantottam én oda, hanem tövirül högyire mögnéztem mindönt, ahogyan biró úrnak illik és akárhányszor élet veszödelömbe is forogtam, mert etzör a kötélen is föleresztöttek, etzör a Pokolba is mögfordultam, ami nem hazug beszéd, mert mások is mögfordultak ottan lyó, körösztény lélökkel 50-ven karajtzárér akárki bemöhetött, ingyen kigyöhetött és annak örült leglyobban, hogy kigyöhetött.”
