A könyv Moszkva tudományos emlékeit mutatja be, szobrokat, emléktáblákat, történelmi épületeket. Moszkva Oroszország és korábban a Szovjetunió tudományának és felsőoktatásának központja, és világviszonylatban is jelentős tudományos központ. Nincs még egy város a világon, ahol annyi emlékművel tisztelegnének tudósoknak, mint Moszkvában. A szovjet és orosz tudomány nagy sikereket ért el, amelyek azonban a külső világ számára sokszor ismeretlenek maradtak. Ugyanakkor a politika gyakran eltúlozta az eredményeket, ami bizalmatlanságot szült. A Moszkvában tudósoknak állított emlékművek megismerése segít a tájékozódásban, ha tudatában vagyunk annak, hogy politikai meggondolások gyakran és erősen befolyásolták, hogy kinek állítanak és kinek nem állítanak emlékművet. A könyv az emlékművek ilyen vonatkozásaival is foglalkozik. Megemlékezik nemcsak joggal ünnepelt kiválóságokról, de elpusztított vagy éppen csak elfelejtett nagyságokról is. A bemutatott emlékműveket, sztorijaikat és érdekes, esetenként meghökkentő, de mindig elgondolkoztató emberi vonatkozásaikat nyolc fejezet tárgyalja. A narratívát mintegy 800 fénykép illusztrálja.
Akció!
Moszkvai séták a tudomány körül – Hargittai István – Hargittai Magdolna Szezonális akció
Original price was: 3 066,00 Ft.1 226,40 FtCurrent price is: 1 226,40 Ft.




